Elsősegély felszerelés autókba, gépjárművekbe

Gyakran minden körültekintés ellenére is bekövetkezhet rosszullét vagy kisebb baleset, melynek esetén az orvos érkezéséig segítséget kell nyújtanunk a rászorulónak. A szervezet váratlan károsodása nemcsak üzemi baleset esetén léphet fel, hanem közúti szerencsétlenség következtében vagy akár a hétköznapi teendők végzése közben is. Az elsősegélynyújtás a balesetet szenvedett embernek való segítségnyújtást jelenti, melynek célja a sérült egészségi állapotának helyreállítása, illetőleg rosszabbodásának megakadályozása.

Elsősegély felszerelés tartalma

A 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet szerint a járműveken szabvány szerinti elsősegélynyújtó felszerelést kell készenlétben tartani, mely a lejárati időn belül alkalmazható. Az elsősegély az életmentésre, a sérülés súlyosbodásának megelőzésére irányul, ezért jó, ha nem a bajban kell szembesülnünk, hogy lejárt a mentődobozunk tartalmának felhasználási ideje. Figyeljük tehát a szavatossági időt is, hiszen ha egy nagyon kötelességtudó rendőrrel akadunk össze, aki az autó izzólámpától az elsősegélynyújtó felszerelésig mindent megvizsgál, akkor a lejárati idő miatt is megbüntethet.

A szabvány szerinti elsősegélynyújtó felszerelés- a tartalmának alkalmazhatóságára vonatkozó lejárati időn belül - helyettesíthető olyan elsősegélynyújtó felszereléssel, amelyet az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam a jármű kategóriájához alkalmazni rendelt, amennyiben azt magyar nyelvű, vagy ábrás elsősegélynyújtási tájékoztatóval ellátták. A mentődoboz tartalma a járművezetők által elvégezhető elsősegély-nyújtási feladatok ellátására alkalmas.

Melyik közúti járműnek milyen típusú elsősegély felszerelést kell tartania?

  •  A típus: oldalkocsi nélküli motorkerékpár és motoros tricikli esetében.
  • B típus: személygépkocsi, tehergépkocsi, oldalkocsis motorkerékpár, mezőgazdasági vontató és lassú jármű, kishajó, valamint a kizárólag menetrendszerű helyi járatban közlekedő autóbusz esetében.
  • C típus: minden egyéb jármű esetén, ahol a szállítható személyek száma 10 vagy annál több, valamint a tűzoltó jármű és veszélyes árut szállító jármű esetében.


forrás: ANRO